Eşti aici

Eugen Doga vendégszerepel Nagyváradon. Erdély Online. 10.10.2017


Eugen Doga mellett a mai hangverseny több vendégművésze is részt vett a sajtótájékoztatón
A világhírű, moldovai Eugen Doga születésének 80. évfordulója alkalmából a zeneszerző részvételével ünnepi hangverseny zajlik ma 19 órától a Nagyváradi Filharmónia dísztermében.

A hétfői beharangozó sajtótájékoztatón Foica László, a filharmónia művészeti vezetője mutatta be a jelenlévő vendégművészeket, s elmondta, hogy a zenei esemény a megyei tanács, Moldova bukaresti Nagykövetsége, a moldovai művelődési minisztérium, s nem utolsó sorban a kisinyovi filharmónia támogatásával jött létre – majd átadta a szót Eugen Doga zeneszerzőnek. Viszonylag későn kezdett zenét tanulni, „nem zongorával és hegedűvel a kezemben születtem”, mondta el Eugen Doga, aki a mai koncerten zongorán, valamint szájharmonikán maga is közreműködik majd. A Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaságban született, s gyerekként nagy hatással volt rá a falubéli fúvószenekar; mivel nagyon szerette a zenét, édesanyjának a lisztszitájából fabrikált magának mandolint. „Úgyis éhínség volt, édesanyámnak nem volt mire használnia a szitát”, emlékezett vissza a művész, akitől azt is megtudtuk, hogy először egy esküvőn zenélt nyilvánosan, s mivel senkinek nem volt pénze, egy csorbával fizettek neki, amiért nagyon hálás volt.

Az Univerzum titkai

„Nem volt rádiónk, így hát magam készítettem egyet, a kisinyovi zeneiskolába pedig mezítláb, piszkos körmökkel jelentkeztem, s amikor felvettek, nem tudtam, miből fogja özvegy édesanyám fizetni az iskoláztatásomat” – mondta el a zeneszerző, aki szerint olyan fogalmakat, mint az édesanya, a szeretet, az ihlet, nem lehet elmagyarázni, ezek az univerzum titkai, melyek felfogásával ő maga is csak próbálkozik.

Mint megtudtuk, szereti a nagyszabású koncerteket, eddigi legnagyobb élménye a moszkvai Csajkovszkij-teremben szervezett hangverseny volt, illetve az, amelyik a Nagy Kreml Palotában zajlott, több mint ötezer résztvevővel. Nagyváradi látogatását szimbolikusnak tartja, ugyanis törekvései közé tartozik az, hogy minél több hazai területen fellépjen. „Ez egy újabb lépés az egymás felé való közeledés útján” – mondta el a művész, aki szerint napjainkat az elidegenedés jellemzi, ő maga is hosszú évekig elszigetelve élt, csak 1979-ben jutott át a Prut túloldalára. A ma esti hangverseny során egyebek mellett pánsípra, harmonikára, hegedűre írt dallamok hangzanak majd el, a Barátság Hórája, a hegedűre és zenekarra írt Ballada, a Valcer, amelyet az UNESCO a XX. század négy legjelentősebb zenei remekműve közé sorolt, valamint a Gramofon Valcer, amely a zeneszerző szerint még az utóbbinál is népszerűbb. Mindent összevetve – amint Svetlana Bivol, a Kisinyovi Filharmónia igazgatója elmondta, a nézők egy sokszínű, változatos programra számíthatnak, melyen belül mindegyik alkotás Eugen Doga jellegetes stílusát közvetíti majd a közönségnek.
A sajtótájékoztatón részt vett Meleg Vilmos, a filharmónia igazgatója, Mihail Agafiţa karmester, Cristina Scarlat énekesnő, Sergiu Pungă énekes, valamint Vasile Iovu pánsíp művész is.

Neumann Andrea

Erdély Online

 

1997-2017 (c) Eugen Doga. All rights reserved.